Célunk az Ön elképzelésének
megvalósítása

TERVEZÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG

MINŐSÉGI ANYAGOK

arrow
arrow

Cégünkről

Vállalkozásunk 1997-ben alakult karosszérialakatos főprofillal. A piac időszakos beszűkülése miatt 2007-től szerkezetlakatosi tevékenységgel is foglalkozunk.

Telephelyünk Győr-Moson-Sopron megyében, Bősárkányban található. Eleinte egy kisebb műhely állt rendelkezésünkre. 2014-ben megépítettük csarnokunkat, mely lehetővé tette gépparkunk, munkaerő kapacitásunk folyamatos bővítését, mely azóta is évről évre kiegészül.

Vállalkozásunk mindig is büszke volt partnereivel ápolt kiváló viszonyára. Igyekszünk megrendelőinkkel személyes kapcsolatot ápolni, hogy minden esetben az esetlegesen felmerülő kérdéseket, problémákat a lehető leghatékonyabb módon orvosoljuk.

Csapatunk, mely jelenleg 11 fő fizikai és 2 fő szellemi dolgozóból tevődik össze- szakképzett, rugalmas, minden feladatot hiánytalanul megoldó társaság, mely nem ismer lehetetlent, legyen szó kisebb lakatos munkákról, vagy akár egy új létesítmény létrehozásáról. Célunk a technológia folyamatos fejlesztése, hogy partnereink továbbra is jó minőségű termékeket kapjanak a lehető legrövidebb határidővel. Tapasztalt szerkezet lakatosok és minősítéssel rendelkező hegesztő áll rendelkezésünkre. Gépparkunk többrétű folyamatosan bővülő, de specifikus megrendelés esetén megrendelőre szabható.

Mit kínálunk?

Magánszemélyek és közületek részére egyaránt vállaljuk: kerítések, kapuk, lépcsők, korlátok, kapaszkodók, szalagkorlátok, cégtáblák, zászlótartók készítését, liftszerkezetek, tetőfelépítmények építését, egyéb lakatos szerkezetek készítését, egyedi acélszerkezetek készítését, helyszíni kivitelezését. Vállalkozásunk rugalmas, több helyszínen is jelen tudunk lenni az ország egész területén, jelentős munkákban tudunk helytállni.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Korlátok
Egyedi Acéltermékek
Kapaszkodók
Acélcsarnok Kivitelezés
Egyedi Kerítések
Tervezés

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since.

Bontás, Gyártás
Daruzás
  • Korlátok
  • Egyedi Acéltermékek
  • Kapaszkodók
  • Acélcsarnok Kivitelezés
  • Egyedi Kerítések
  • Tervezés
  • Bontás, Gyártás
  • Daruzás

Munkáink

Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron
Hotel Silver, Balatonfüred
Nyugat-magyarországi Egyetem 400 fős Diákhotel, Sopron
RK Plébánia Hivatal, Kapuvár
Corvina Hotel, Mosonmagyaróvár
Dr. Lumniczer Sándor Kórház Angiológiai Rehabilitációs Központ, Kapuvár
Korlátok készítése
Acélszerkezet készítés